A királynő alattvalójaként szinte kötelező megünnepelni őfelsége születésnapját. Habár 
kérdem én, melyik halandónak esik a születésnapja minden évben június első szombatjára. Na de
mindegy mi nem vitatkozunk inkább örvendünk a szabadnapnak és a hosszú hétvégének.
Valahogy addig addig szervezgettünk, tervezgettünk amíg megint a Tararuan kötöttünk ki. Igaz egy másik oldalán, de mégis ugyanaz a hegy...De mit csináljunk ha ez van a legközelebb...
A szombat bekés kertészkedéssel telt, eltettük a kertet telire, elveztük a napsutest, és gondolkodtunk miért is nem indultunk el hamarabb...
Vasárnap reggel zuhogó esőre ébredtünk, meg reménykedtünk az agyban hogy az időre való tekintettel a többiek majd lemondjak a
túrat, de nem jött össze, ki kellett bújni az agyból és elindulni. Szokásunkhoz híven késtünk, na de csak egy fél órát :-)) Meg szerencse Robi kihisztizte jó idejében induljunk :-))
Mikor elindultunk az idő még egész jó volt, a nap is sütött kicsit. Hiába elég csak elmenni Wellingtonból máris süt a nap...
Na de ahogy haladtunk felfelé egyre jobban kezdett sötétedni, majd, csepergett, majd esett, a legeslegvégére zuhogott mintha dézsából öntötték volna. Még szerencse
voltak nálunk gyorsabb turisták, akik befutotték a menedékházat, nem is beszélve a hátizsákban lapuló finom forralt bor nyersanyagokról... no meg a kacsazsír...
A csúcs megmászása elmaradt inkább a menedékházból bámultuk a hulló esőt, de szép is lett volna ha havazik az eső helyett, végül is tél van....
Másnap reggel rossz volt belebújni a vizes bakancsba, de egy kis idő után elfelejted, és a nap is kisütött, csak ámultunk milyen szép volt az erdő ahol feljöttünk, bezzeg az esőben nem sokat nézelődtünk.
A kirándulást egy Greytowni finom kávéval koronáztuk meg, megint. Úgy látszik ez szokássá válik már...
