Hát hogy is kezdődött pontosan... Mindenki kérdezte „ Miért pont Új Zéland?” Mi meg erre mit válaszoltunk... „Hát... azt azért mert pingvinek totyognak majd a kertünk végében...” És Robi később még megtoldott azzal, hogy Antarktiszra csak két helyről indul hajó, Chiléből és Új Zélandról. Akkor ezt mi még nem is gondoltuk olyan komolyan, de azért nem 
bántuk volna... Na, de az a helyzet úgy néz ki ha nem megy Mohamed a hegyhez akkor jön a hegy Mohamedhez..
Mikor hallottuk, hogy itt van egy Császárpingvin tőlünk 20 perc autókázásra olyan hihetetlennek tűnt. Gondoltuk másnapra már hazaindul, mit is csinálna itt annyit...
Aztán nem ment el, és Leviék mesélték ők már látták, készítettek is pár nagyon szép képet. Gondoltam jó ha van valakinek olyan munkahelye, hogy napközben meh
et pingvinlesbe...
Aztán Péntek reggelre már Robi is úgy gondolta, neki is van olyan munkahelye... megnézi hol is van az a pingvin, szombaton majd kimegyünk együtt is...
De mire ö kiért, már vitte is a mentő, egy hűtőládabán szegény Happy Feetet. Bezabált a homokból. Hogy lehet egy pingvin olyan buta... Nem érzi nem hó íze van a homoknak?!
Így én lemaradtam az Antarktiszi élményről, soha többet nem látom majd Happy Feetet, maximum a Wellingtoni állatkert lábadozójában.
Kimosták szegénykének a gyomrát, de nem akárki, nem is állatorvos hanem Wellington egyik leghíresebb Belgyógyásza. Aki persze önként vállalkozott, vitte is magával a kórház felszerelését, meg a saját asszisztenseit. Miért is csodálkozna ezen bárki is...
Én is jelentkeztem volna önként kár gyógyszerészekre ilyenkor soha sincs szükség...
