Hát igen elérkezett az utolsó nap. Szomorúan vettük tudomásul, aznap este már a reptér közelében alszunk. Szombat reggel korán indulunk vissza a másik szigetre, Új Zélandra.
Tovább haladtunk Thio felé. Ott terveztünk visszatérni a transzverzálison újból a nyugati partra, a reptérre. Mondták a helyiek van egy érdekes egyirányú út oda. Páros órába Thio felé, páratlanban Canala felé lehet haladni.
Még szerencse kicsit letértünk az útról és jól bekeveredtünk a nikkel banyába. Vagy mégsem? És arra van az út? Csak az útikönyvek elfelejtettek beszámolni a bányáról?! :-)) Még szerencse sohasem utánunk tájékozódunk.
Furcsa egy hely, minden vörös a vastól, ami nem is vas igazából hanem nikkel, csak vassal van szennyezve és az adja a földnek a vörös szint. Ha megragadsz egy darab földet, olyan érzés mintha meteoritot tartanál a kezedben, nagyon súlyos, tiszta érc az egész. Nem csoda nem nő semmi itt. Ezért is nem tartanak a helyi törzsek igényt erre a helyre, nem lehet itt megélni... annál nagyobb kincs viszont az államnak. Mindenki a nikkelnek köszönheti itt a jólétét...
Útközben, meglepetés volt a sok szabad kasszás pult. Minden kis családnak megvan a 
maga útszéli pultja, oda kiteszik, az épp fölöslegben levő portékát,és ráírják az árát. Ha meg kell egy kis zöldség megméred a mérlegen és beteszed az árát a dobozba. Senkinek sem jutna észébe csalni... Hát igen ez még egy ilyen világ...
Canalában már nagyon éhesek voltunk, fölég hogy kihagytuk a reggeleit. Már nem egy szép tengerpartot, hanem egy akármilyen helyet kerestünk ahol meg lehet reggelizni. A szemétdombot, azért kihagytuk, annyira nem voltunk éhesek, még akkor sem ha a mangrove erdő szélén volt. :-))
Viszont találtunk egy jó kis partot, egy másik nikkel bánya oldalában. Én biztos ami biztos megfürödtem, Robi állította, ő nem akar rossz élménnyel hazamenni. Lehet neki volt igaza...
De hogy a történet kerek legyen elsétált mellettünk a mesebeli bácsi a kislányával. Olyanok voltak mintha egy Kanak Wass Albert könyvből pattantak volna elő. Gondolom halászni mentek a közelbe. A bácsinál volt egy tarisznya, az elemózsiának, és egy nagy jatagán, gondolom azzal vágott cukornádat a kislánynak, ő azt szopogatta. Sohasem felejtjük el őket...
Mi viszont hamarosan tértünk vissza az Új Zélandi valóságunkba, így tovább kellett haladni a reptér felé.
Mindenféle útikönyvet pírkálónak ajánlom a figyelmébe, hogy a Canal Thio közötti turista attrakció, csak nagykerék meghajtású autóval, vagy kemény idegzettel rendelkező turistáknak ajánlott. Az út szép és érdekes, főleg a kanyarban felbukkanó helyieknek köszönhetően. Az út nagyon szűk, roncsokkal teli a szakadék. :-)) Így utólag nem bánom arra jártunk, de lehet ez volt éltem leghosszabb órája. Még szerencse Robi az utat figyelte így nem látta a tátongó szakadékot.
A díj, mindenképp megérte, az izzadságot... Thioban várt ránk egy szép kis Kanak falu...Kár nem maradtunk kicsit többet...Ez szép finálé volt...Milyen rövidre is sikerült ez a nyaralás...:-)).jpg)
