Ahogy megérkeztünk a második szállásunkra már rohantunk is lecsekkolni a halállományt, már megint versenyfutásban voltunk az apállyal. De a látvány mindent kárpótolt. A víz kristálytiszta a halak meg a korallzátony gyönyörű volt. Versenyre kelhetne Seychellel...Hmm...Vagy mégsem...Már kezdtem érteni miért mondják itt van talán a sziget legjobb snorkelező helye..
A nap legnagyobb felfedezése a hatalmas nagy bohóchal lakónegyed volt. Annyi kis Nemo volt, hogy csodálkoztam hogy viselik el egymást ennyien ilyen kis helyen...Kicsit az otthoni zsúfolt lakónegyedekre 
hasonlított az egész...Valljuk be, kissé tömegiszonyosak lettünk Új Zélandon. :-))))
Másnap úgy gondoltuk mi is kipróbáljuk a kajakozást. Főleg az egyik haverunk nagy kajakos és még Új Zélandon a fülünk mögé ültette a bogarat. A kajakozást mindenkinek ajánlom de Robit annál kevésbé tanárnak...Mindenesetre az áramlatban gyorsan megtanul az ember evezni, főleg ha a tudta nélkül lökik bele....Mivel hamar belejöttünk, még aznap áteveztünk a szomszédos kis icipici szigetre. Mint végül kiderült az én csónakom gyorsabb lett visszafelé...vajon mitől is...Hmm....A tanítvány átszárnyalta a mestert... Vagy inkább lehet a Feri fáradalmai annak idején Pesten nem voltak fölöslegesek...Lehet ö is bele kellett volna lökjön a Duna kellős közepébe...
Azt hiszem máskor is ki akarom próbálni de talán nem Wellingtonban a 14 fokos vízben és a hullámok között, de talán nyáron....
A harmadik napra foglaltuk le a bálna úszást. Az egész világon csak két helyen lehet a bálnákkal úszni Tongán és Niuén. Itt még kevés a turista, és így sok olyasmit lehet csinálni amit zsúfoltabb helyen nem ajánlatos. Tavaly mesélték Új Kaledóniában hogy egy ideges bálna összetört egy turistahajót, az idegeire ment hogy a búgó motorral állandóan követik....
A bálnák a sarokvidékről, ahol habár bőséges a táplálék, a viszonylag 
biztonságosabb melegebb vizekre jönnek elleni és itt maradnak míg a kicsi viszonylag felkészült a hosszú útra. Közben naponta 500 l tejjel táplálják a kicsinyeiket anélkül hogy önmaguk táplálékhoz jussanak. Ez ám az anyaság... Gyakorlatilag a déli saroktól az egyenlítőig elúsznak. Nem kis távolság azért...
Előző nap nagyon boldogan tért vissza a csapat, legalább két órát úsztak 
egy barátságos mamával és babával. :-)) Én már alig vártam mi is ott legyünk...
A szerencse viszont forduló, a ragadozó delfinek kinéztek a mi kis bálnánkat maguknak így nem egy hanem három hím kísérő is volt az anya bálna mellett a kicsit próbálták megvédeni. Így szegény kis bálnát nem hagyták pihenni, mi meg bolondul követtük őket remélve hogy egyszer csak megálnak. A bálnák szinte karnyújtásnyira voltak tőlünk, leírhatatlan élmény, a kis bálna állandóan ugrándozott csapkodott, mint egy igazi gyermekhez illik... Mi meg csodáltuk és reménykedtünk...Végül sikerült úgy egy öt percet a 
vízben lenni velük...Egy életre szóló élmény...ott kell lenni, leírni nehéz...Azóta is azon gondolkodom hogy lehet ezeket a gyönyörű állatokat leöldösni...megenni...Mondjuk azért haragosan nem szeretnek találkozni vele...:-))) Hazafelé láttunk egy újabb mama baba párt. A Kis bálna pár napos lehetett mint a vezetőnk mondta.... Olyan hihetetlenül kicsi volt az anyjához képest...mint egy kis delfin...
Utolsó nap kibéreltünk egy biciklit és begurultunk a városba. A repülőterén keresztül vezetett az utunk. A sorompónál negáltunk körülnéztünk és áthajtottunk a leszálló pályán... Ilyen is csak egy icipici szigeten lehet...
Hihetetlenül hamar eltelt a nyaralás, nem jött elhiggyük itt a vége, még két nap Tonagatapun ahol csak azért álltunk meg elérjük a nemzetközi repülőnket... „Pacific atitude” tudtuk már, megtanultuk előző évben...
