Reggel korán indultunk. És szerencsénkre az idő is jobbra fordult, az út nem volt lezárva, sőt hóláncot sem kellett volna bérelni. Nem mintha egyáltalán fel tudnánk tenni. :-))
Az út ki Milford Soundig nagyon gyönyörű. Minden parkolóban megálltunk bámészkodni, na meg a Keákra várva.
Nem is kellett sokáig várni. A világ egyetlen hegyi papagája nem épp szégyenlősségérő
l híres. Hamar meg is láttuk őket az egyik parkolóban, a turisták között sétálni, és kaja után kéregetni.
Na, de persze etetni nem szabad őket. Mert a kenyérben lévő cukortól bepörögnek. És pillanatok alatt szétszednek bármit.
Úgy mondjak az nem is i
gazi „Kiwi” akinek legalább egy ablaktörlője, nem szárad a Keák lelkén. Mi még nem vagyunk igazi „Kiwik”, ezt megúsztuk.
Ha kenyeret nem is szabad adni nekik, egy kis gyümölcs biztos nem árt alapon, egész jól elszórakoztunk velük. És nem is sejtettük a kis ravasz a csomagtartóban lévő Kánaánra utazik. Így elég hamar meg is lettünk lopva. Hát igen egy madárral vigyázni kell.... Remélem nem pusztult bele sem a hiperglikémiába, sem a másnapi hasfájásba. :-))
