Karácsony... A második itt Új Zélandon. Az első, az szerencsésebb volt. Én hiába panaszkodtam szüntelenül, nincs semmi karácsonyi hangulatom a nyár közepén. Anyukám itt volt, és nem hagyta magát, varázsolt egy kicsit... De idén egyedül voltunk, és hát az otthoni fehér karácsonyról meg a szánkózásról álmodoztunk.
Egye fene gondoltuk, a sonka, a Pavlova a tavaly sem lopta be magát a lelkünkbe, igazi otthoni fehér karácsonyunk lesz az idén. De hát hogy..? Hm...
A fát itt errefelé már december elején felállítják, így mi is megvettük egy héttel hamarabb, és előkarácsonyoztunk Andiékkal. Volt kis angyaljárás, ajándékbontás, bejgli, mézes, na és a karácsonyi „crackers”. Az egyetlen kiwi karácsonyi dolog ami a szívünkbe lopta magát. Jövőre küldünk párat haza is. :-))
Aztán Karácsony napján bepakoltunk az Rekibe és kinéztük a legmagasabb hegyet magunknak, a Ruapehut.
Reménykedtünk annak a tetején találunk kis havat, építünk hóembert, és Kellemes Karácsonyt kívánunk egymásnak. A szánkózásban nem is reménykedtünk. Az ember annyira nem lehet nagyravágyó...
Kicsit furcsán néztek ránk az itteniek, mikor előálltunk az ötlettel. Fehér karácsony! Új Zélandon...hm.. hm... mondogatták nem akartak lelombozni, de az idéni extra hideg nyár, meg a gleccserek jelenléte mégis a mi malmunkra hajtotta a vizet.
A mászás nehezebbre sikerült mint gondoltuk volna. Karácsony lévén minden zárva volt, még a felvonok is, pedig az útikönyv azt írta, ha nem működnek a székek menekülni kell, mert azt jelenti kitört a vulkán... Mi mégis nekiindultunk, reménykedtünk a karácsonnyal mint olyan lehetőséggel az útikönyv írok nem számoltak.
Mindez csekély két órával nyújtotta meg az utunkat felfelé. A mászás nem volt könnyű főleg hogy a sí pályák után semmilyen út sincs, gyakorlatilag toronyiránt kell megmászni a kúpot. De a hó, és a téli szellő, mindenben kárpótolt minket... Nagy élvezettel süppedtünk térdig a hóba... Mondjuk mászni talán jobb a kavicson...De a hó...
Igazából csak a gerincig jutottunk fel. A régi kráter peremen álltunk meg. Nem mertünk továbbmenni, hiányzott a reggeli két óra. A ma is működő, újabb kisebb kráterig és a kráterben levő tóig, sajnos nem jutottunk el. Pedig belefért volna, de hát nem tudtuk előre. Ki tudja, ez volt az utolsó lehetőség, mire visszamegyünk kitör, a tóban emelkedik lassan a víz hőmérséklete. :-))
A szánkózás, a nejlon zacskón, lefelé és a kicsi ronda hóemberünk bármilyen fáradságot megért. A hideg, a hó, a csúszkálás, a hóember egy lehelet karácsonnyal is megajándékozott.
Jövőre megismételjük újból, de talán a Mount Cook lesz az úti cél.
