Két évi vakáció

A sok sok Új Zélandi fura bogár közül a legszimpatikusabb a bot bogár (stick insect). Bot bogárnak hívják mert egy az egyben olyan mint egy kis ág. A faágon rejtőzködve szinte lehetetten meglátni. De egy biztos él az udvarunkba. :-)) Egyik reggel a konyhában találtuk. Mikor megpróbáltuk elmozdítani elkezdett táncolni. Elég vicces látvány volt. Biztos úgy gondolta hű de ijesztő vagyok. :-))

Látni azóta nem láttuk, de ki tudja még megmutatja magát eccer... ha megint lesznek vendégeink. :-))

Gondoltuk legelőször is a fókáinkal dicsekedünk majd el. Így hát az első kirándulás hova máshova mint a Cape Paliserre vezetett.

A fókákat nem volt nehéz megtalálni. De kissé csalódtunk bennük. Most az egyszer eldöntötték megmutatják, ágrészívek is tudnak lenni. Nem csak unalmasan szundikálnak a parton. Úgyhogy megkergettek minden arrafelé járó bámészkodót. És gyorsabbak ám mint gondolnád. Hallottuk mi ha akarnak gyorsan futnak a meredek sziklákon is. Na de ennyire....

Verekedni nem akartunk velük így hamar felhagytunk a foka turizmussal és elmenetük megnézni a világító tornyot.

Visszafelé jövet gondoltuk még egy pillantást vetünk a fókáinkra. Ekkor kiderült mire fel volt az idegesség. A legújabb családtag épp frissiben, pottyant ki a világba. A vajúdó mamát védték a hímek, azért voltak ilyen ágrészívák. De ami a foka szülést illeti elég hosszadalmas és fájdalmas lehetett legalábbis a foka mamáról ítélve...

Hogy milyen is mikor a Szilveszter a nyár közepére esik ?! Háát elég fura...

Idén kimaradt minden ami a szilveszterhez tartozik, hó, hideg, kunyhó stb.

De most is a világ végen voltunk, és voltak barátok, no meg tűz. :-))

Viszont a hús, nem a hóban sült, és nem Bicska készítette :-(( Robi minden igyekezete ellenére... De azért jó lett, és mind mind megettük.

A legfurcsább csak az volt, hogy már este 9 volt, és még mindig nem akart besötétedni. Már már aggódni kezdtem, hogy fogunk a világosságban pezsgőzni. :-))

De eljött az éjfél és a sötét is vele. Andiék elővarázsoltak egy pár tűzijátékot és csillagszórót. Ez itt ilyen tájban nagy kincs. Itt a szilveszter nem a petárda és a tűzijáték ideje. Az valamikor november vagy októberben van. Mindenki nagy pattogtatással ünnepli hogy egyszer egy alaknak nem sikerült felrobbantania a királynő lőszer raktárát. Úgyhogy aki szilveszterkor pattogtatni akar ilyenkor jól bespájzol. :-)) Hát majd jövőre mi is. :-))

Mire jöttek a Boldog Új Évet Sms-ek, már ki is aludtuk magunkat. Ezért jó ha 12 órával szilveszter előtt van szilveszter. :-))

Ha már a Karácsonyról beszéltem íme a két kedvenc karácsonyifa (Cristmas tree) képem. Mi készítettük őket, A valóságban lehet még ennél is szebbek.

Nagyon ki tud ürülni ám a ház, ha elmennek a vendégek. Főleg ha a karácsonyfát is velük eccere bontod le. Lehet kellett volna hagyni még egy hétig?! :-)

De legalább lesz most időm írogatni ide a blogra. Főleg hogy februárig nem is fogok dolgozni. De legalább élvezem a nyarat és kedvemre túrhatok a kertben. Neki is álltam a rekettyésnek, mar első nap, de hát lehet elvérzek bele...

Felteszek pár képet a nyárban töltött karácsonyról. Mindenkinek panaszkodtam nem lehet karácsonyi hangulatot teremteni a nyár közepén. Hat anyukám indféle elszánt igyekezete ellenére sem igazán sikerült.

Kezdjük ott 24-én 6 után értem haza, mert ugyebár itt a karácsony 25-én reggel kezdődik. :-))

Na de az itteni szokás szerint megvásárolt gigászi sonka megsült, de meg mindig nem lett sötét. Hogy jön az angyal világosban? Még valaki véletlenül meglátja! :-))

A desszertnek felszolgált Pavlova (Új Zélandi különlegesség), nem más mint habcsók tejszínhabbal a tetején. Csak tudnám hogy lehet ezután élni halni..?! Még szerencse a fiúk szeretik a habcsókot, így nem lett belőle nagy felsülés.

Én továbbra is a mézeskalács és a bejgli mellett maradok még akkor is ha mandulás. :-)

Az itteni karácsonyfa a Phutukawa virágából font koszorúval szeretnénk mindenkinek  sikerekben gazdag nagyon boldog Új Évet kívánni.

A phutukawa ilyenkor karácsony táján virágzik és a piros színe miatt kapta a „karácsonyfa” angol nevet (Christmas tree)

A mi kis Pipitünk meghalt. Az lett a sorsa mint a legtöbb Új Zélandi madárnak. Megette a szomszédasszony macskája. :-((

A macska megeheti a madaramat, de én nem bánthatom a macskát, mert az állatkínzásnak minősül.

Hol itt az igazság?! Meg kéne hallgatni a témában a madarak álláspontját is...Végül is ők voltak itt először.... :-))

Gondoltuk idén kicsit legyen más mint szokott így, tekintettel arra hogy idén tavaszra esett a Robi szülinapja.

Idehívtunk mindenkit deli 12 órára, mert hát a nap inkább délben süti az udvarunkat, mintsem este. Megvásároltuk a mindenfele húsokat. Persze a bárány flekken sem maradhatott ki. Gondoltuk így Bicska hiányában majd magunk megpácoljuk, megrakjuk a tűzet és megsütjük a husikat. Tudtuk, nem lesz olyan finom, de hát ez van... megpróbáljuk.

Reggel még bementünk a városba, és örömmel nyugtáztuk jó idő van, a meteorológusok újból tévedtek. Igen ám, de hazafele menet mi is, meg minden vendégünk is konstatálta a felhők épp a mi negyedünk fölött álltak meg, hogy ne mondjam a mi házunk felett. :-))

Fújt a szél, szitált az eső. A tüzet meg sem próbáltuk megrakni, mert egyből a ház tétjén kötött volna ki. :-))

Wellington még egyszer bebizonyította, itt az időjárás kiszámíthatatlan, és talán nem árt néha a meteorológusokra is hallgatni.

Na, de végül is nincs mire panaszkodni. Így olyan hosszú lett a buli, mint amilyen mar rág volt. Itt volt mindenki este 10-g.

Itt a bizonyíték, hogy lelógattam a lábam a világ végéről.

Utolsó reggel a pingvinek kárácsolására ébredtünk. De hát ki képes olyan korán felkelni, még pár sárga pingvin kedvéért is... Igaz később már bántuk... De legalább a késő kását megláttuk. :-))

Szomorúan indultunk el, ez volt az utolsó napunk, hétfőtől már megint munka. :-(((

A Cathedral Cove azért jó kedvere derített. Nem csoda a Maorik szentként tisztelik ezt a helyet. Lehet Új Zéland egyik legszebb tengerpartja. :-)) A barlangot is, és a strandot is csak apálykor lehet látogatni, egyébként a víz alatt van. Nekünk viszont szerencsénk volt, pont akkor tetőzött az apály amikor mi odaértünk. :-)

A Nugget pointhoz nagy reményeket fűztünk. Igaz ami igaz sok ott a madár, de nem látótávolságban. Előnyben vannak azok kik tudnak motorcsónakot vezetni, vagy van idejük vizitaxit bérelni. Na, de sebaj majd következőkor látunk kanalasgémet is. :-)

Innen az út Dunedinik elég unalmas volt. Az albatroszokkal meg nem volt szerencsénk. Épp költöttek és nem engedtek senkit közelükbe. Így azt sem kellett bánjuk későn érkeztünk.

A szállást hosszú keresgélés után találtuk meg. Következőkor ha ünnepnapon akarunk megszállni, talán foglalni kellene előre szálast.

Na, de sebaj hostelben meg úgysem laktunk Robival. Mindent ki kell próbálni. De azért nem jegyezzük fel a Zita tours sikertörténetei közé.

Reggel korán indultunk. Dunedin még messze volt. Gondoltuk negálunk majd itt is ott is, és hip hop este lesz ha nem sietünk.

A haditerv alapján Invercargillben akartunk ebédelni. Az első igazi megálló már Invercargill közelében volt, a Monkey Island. Sok látnivalót nem találtunk útközben, így egész jól haladtunk. De a legnagyobb látványosság talán nem is a kis sziget volt, hanem a hideg vízben fürdőző, kiwi gyermekek. Nem úgy tűnt zavarna őket hogy kinn a napon volt 16 fok. Vajon mennyi lehetett a vízben?!

Invercargill, hát nem nagy dobás. Egy kis aranyos vidéki város. Nem sok látványossággal. De mégis nagy meglepetést tartogatott számunkra. Az egyik bolt kirakatában volt egy nagy plakát, ami a gyermekek alkoholfogyasztása ellen kampányolt. És csodák csodájára mi is volt a plakáton Egy román cigánygyerek amint egy üveg Bucegi sört szorongat a kezében. Még hogy itt vagyunk a világ végen....

Fortrosenál betértünk egy helyi kis kocsmába. Itt megtudtuk hogy a sziget legdélebbi pontja, nem látogatható, mert a juhok épp ott legelnek. Viva New Zealand..... :-))))) De legalább megsúgták hova kell menni oroszlánfókát és pingvint nézni.

A waipapa pointhoz pont a legjobbkor érkeztünk az oroszlánfóka és két kicsinye épp akkor érkeztek egy kis tengerparti hancúrozáshoz.

Miután meguntuk őket elindultunk a Curio bay felé pingvint lesni. Persze hamarosan kezdtük bánni hogy otthagytuk a fókákat. A pingvineknek semmi nyoma nem volt...

Azért sétáltunk picit a megkövült erdő nyomain. Nem is gondoltuk volna, látunk még pingvint. Készültünk már felhúzni a sátrat, mikor kiabálást halottunk. A buta turisták elállták a pingvinek útját ki a vízből. Még szerencse...így mi sem maradtunk le róluk. :-))

A Kepler track első napi útja, viszont nyitva volt. Mondták lehet fenn aludni a Luxmore Huttban. Így összecsomagoltuk minden meleg ruhánkat és nekivágtunk a nagy útnak. Úgy gondoltuk mi nem alszunk a büdös menedékházban, vittük a sátrat is magukkal. :-))

A túra gyönyörű. A végére már nagyon elfáradtam, és nagyon éreztem, talán mégis kellett volna reggelizni. De annál nagyobb öröm volt, fenn a tetőn megreggelizni. Nem is mentünk messzire, rögtön az első kanyarban leültünk. Gyönyörű napunk volt. A sok eső, után ragyogón sütött a nap.

Viszont elég hamar ki értünk és a hó miatt, sok mindent nem lehetett fenn csinálni, így úgy döntöttünk meg van időnk visszamenni, és legalább nem marad ki a Scenic Drive Dunedin felé. És reméltük éjjel az erdőben talán még Kiwit is látunk.

Viszont a 12 óra gyaloglás hosszabbnak tűnt mint gondoltuk. Robi, a vége felé mér azzal biztatott, ha kibirom nyafogás nélkül a 12 óra gyaloglást kapok egy Maori zöld követ (jade). Ezt a követ csak itt a déli szigeten lehet találni és a Maorik ékszerek fegyverek készítéséére használták. Nagyon értékesnek tartották mert nagyon ritka volt. Sajnos, én hősiesen ellenálltam minden kísértésnek, de balszerencsémre 11 óra alatt leértünk. Így a kövem már megint elúszott. :-))

Visszafelé Te Anauba, megáltunk még egy kis túrára a Key Summitnál. Azt mondta a turista könyv, ha csak egy napot vagyunk Milford Soundnál ez az a túra amit, nem szabat kihagyni. Habár nem tudom a többi túra milyen de hát ez gyönyörű volt.lehet még is igaza volt a könyvnek.

Az éjszakát ugyanabban a kempingben töltöttük a tó partján. Lefekvéskor még nem is sejtettük, ez lesz a leghidegebb éjszakánk -2 C.

Milford Sound-re épp időben értünk ki. A piros hajó épp akkor indult. Így befizettünk mi is egy kis hajókázásra. 

A Fjordok...Hát mit is mondjak gyönyörűek. Robi szerint talán még a Norvég fjordoknál is szebb. És mivel a legkisebb hajóval mentünk sétára, ezért egész közel mentünk a parthoz. Ittunk a nyakunkba zúduló vízesésekből. Nem fogok soha megöregedni... :-))

Reggel korán indultunk. És szerencsénkre az idő is jobbra fordult, az út nem volt lezárva, sőt hóláncot sem kellett volna bérelni. Nem mintha egyáltalán fel tudnánk tenni. :-))

Az út ki Milford Soundig nagyon gyönyörű. Minden parkolóban megálltunk bámészkodni, na meg a Keákra várva.

Nem is kellett sokáig várni. A világ egyetlen hegyi papagája nem épp szégyenlősségéről híres. Hamar meg is láttuk őket az egyik parkolóban, a turisták között sétálni, és kaja után kéregetni.

Na, de persze etetni nem szabad őket. Mert a kenyérben lévő cukortól bepörögnek. És pillanatok alatt szétszednek bármit.

Úgy mondjak az nem is igazi „Kiwi” akinek legalább egy ablaktörlője, nem szárad a Keák lelkén. Mi még nem vagyunk igazi „Kiwik”, ezt megúsztuk.

Ha kenyeret nem is szabad adni nekik, egy kis gyümölcs biztos nem árt alapon, egész jól elszórakoztunk velük. És nem is sejtettük a kis ravasz a csomagtartóban lévő Kánaánra utazik. Így elég hamar meg is lettünk lopva. Hát igen egy madárral vigyázni kell.... Remélem nem pusztult bele sem a hiperglikémiába, sem a másnapi hasfájásba. :-))

Quenstown, egy aranyos kis város. Igazi turista hely. Ahol élni unalmas, de turistának lenni annal izgalmasabb. Az extrém sportok Új Zélandi fővárosa. Egész évben van itt valami érdes. Ez egy „Must do if in New Zealand”. Hát megnéztük... De talán nekünk most a „Balaton palacsintázó” volt a legnagyobb élmeny. Na de majd visszamegyünk nyáron és minden hülyeséget kipróbálunk. Kicsit hideg volt most, az amúgy is hideg vízhez. :-))

Az út Te Anau-ig elég unalmas volt. Kerítés, juh, kerítés.....

A sátorhely viszont most az egyszer szinte tökéletes, és a hideget is lassan megszoktuk... :-))

Úgy döntöttük Cromwellben reggelizünk. Na, ez egy jó döntés volt. Gyönyörű kis város. És pár év múlva biztos még szebb lesz. Ittunk a sétálóutcán egy nagyon finom kávét és utána megnéztük a régi Cromwellt.

Útközben Quenstown felé megnéztük a világ első Bungi-ját. Ha valaki ugrani akar tökéletes színhely, és párban is lehet ugrani. Ifjú házasoknak tökéletes. :-)) Tényleg, nem láttuk még a beígért Youtube videót. :-)) Úgye jösztök?

Az arany mosást sajnos elmosta az idő, de legalább van miért visszamenni.

Quenstownba késő délután értünk. Nem futotta már csak egy Kiwi pizzára (na olyat sohasem egyetek-bárány pizza, hááát....) és egy rövid találkára Vikivel.

Hát a reggeli ébredés az nagy meglepetés volt. Ekkor hóban nem aludtam még soha. Igaz mondták reggel havazni fog, de azért ennyire. :-)) Még szerencse nem tudtam lefekvéskor, így is állandóan attól féltem megfagyok. De mint utólag kiderült nem volt hideg, csak annyira mint némelyik wellingtoni lakásban +5C.

Gyönyörű reggelre ébredtünk, sütött a nap. És hát havat idén még nem láttunk, azaz igen, indulás előtt otthon. :-))

Sétáltunk kicsit a Mount Cook lábánál. És nagy szerencsénkre a Mount Cook kicsit elő is bujt, a felhők közül míg ott voltunk.

Elmentünk a Tasman gleccserhez is. Lehet csónakázni a jéghegyek között.

Nászutas ismerőseinknek ajánljuk melegen. Kiprobálhatják a szerelmük képes-e megolvasztani a jéghegyeket. :-))

Az éjszakára már keményen felkészültem főleg már lefekvéskor +7C volt. Minden psihológia, most bezzeg nem fáztam.

Elindultunk Milfor Sound fele, de útközben megtudtuk a havazás miatt le van zárva az út. Viszont Mount Cook-nál másnapra jó időt jósoltak az idő jósok. Így eltértünk arra.

Este lett mire odaértünk. Láttunk közben juhokat meg juhokat, meg kerítést és megint kerítést. Hát amolyan tipikus Új Zélandi tájak. Széles egyenes útakkal ahol senki nem jár. Szupermerkatto úgy 100 kilométerenként egy, de lehet még annál is több.

Megtapasztaltuk az autós vakáció legnagyobb örömét, be vagy zárva egész nap egy pléhdobozba. Hol itt a kikapcsolódás?

A világítótoronynál közel a Moeraki Bouldershez van egy pingvin „les”. Talán ez a legjobb, abból amit mi eddig láttunk. Nagy meglepetésünkre az egyik pingvin a kerítés túloldalán karnyújtásnyira tőlünk várta a halászatból visszatérő társát. Szerencsénkre a társ is hamar megérkezett, így az örömujjongást is láttuk egy hosszú nap utáni találkozáskor.

A sárga pingvinek az egyik legritkább pingvin faj. A többi pingvintől eltérően nem csoportosan élnek hanem párban. Este mikor találkoznak a csőrüket összedugják és úgy üdvözlik egymást.

A sűrű bokrok között fészkelnek.

Omaru egy aranyos kis vidéki város és már olyan város jellege van. És itt délen gondolom a rendes telek miatt a köböl való építkezést is felfedeztek. Lehet csak ezért nőtt annyira a szívünkhöz. :-))

Itt elmentünk a hivatalos turistás kék pingvinnéző helyre. Mikor azt mondta a néni 5-6 ingyen 200 25-ért elég furán néztem rá. De hát eccer élünk gondoltam. Kellemes meglepetés volt a 257 hazatérő pingvin. Este sötétedés után jönnek. Csoportosan 30-50 pingvin eccere. Nagy nehezen hazatotyognak, rendet laknak a ház tájékán aztán kiülnek az ingatlan tetejére pletykálni. Rettentő hangosak. Valószínű itt Wellingtonban is lehet látni őket, ha kimész egy este a partra meglesett hol rikácsolnak, és másnap ott várod őket sötétedés után. :-))

A kék pingvinek a legkisebbek a pingvinek között és viszonylag barátságosak az emberrel. Fás üregekben, odúkban laknak. Szívesen beköltöznek régi házak pincéjébe. Az ember nem zavarja őket, olyannyira hogy az egyik átgyalogolt az egyik turista lában, mert az épp útban volt a hazafelé vezető úton. :-))

Hurrá! Vakáció! Amióta itt vagyunk, azaz február óta nem voltam szabadságon.

Persze semmi nem lehet tökéletes és Új Zéland úgy döntött megmutatja, nem akárhol vagyunk, hanem Új Zélandon. Most az egyszer a Windy Welli-re sem lehetett rákenni az egészet.

Egyszerűen szólva esőt és rossz időt jósoltak egész hétre mindakét szigeten. Tél anyó pont a mi szabadságunkon kutyálta meg magát.

De mi úgy döntöttünk senki nem fog kifogni rajtunk és kergetjük a jó időt.

Indulás előtt bekapcsoltuk újból a fűtést, és én annyi meleg ruhát csomagoltam mintha legalább a déli sarokra készülnénk.

Első nap a keleti parton maradtunk mert ott meg tartott a jó idő.

Omaru lett az úti cél. Még Németországban olvastam az a legjobb hely Pingvint látni.

Szerencse az útszéli barna tábláknak a Moeraki boulders sem maradt ki. Ezek az érdekes kerek kövek a földben vannak, onnan mossa ki az erózió őket, de azt senki nem tudja hogy kerültek oda. :-) Amúgy nagyon sok Új Zélandi képeslap, fénykép témája.

Itt a köveknél a vendéglőben megsúgták a tuti sárga Pingvin lest is. 

Igaz már egy kicsit régebb volt, de csak most kaptam meg az igazán jó képeket.

Egy kis nyugis hétvégi sétának indult. Még szerencse meggyőztük a többieket a fókákat is nézzük meg, azért. Kezdünk kicsit „kiwisedni” - oo már megint fokák. :-)) Viszont visszafelé jövet rátaláltunk valamire amit eddig még nem láttunk. Élve sem igazi méretben így halva is nagy élmény volt. Egy halott bálna. Elképzelni sem tudtam eddig mekkora, hát nagyobb mint gondoltam.

White bait Új Zéland egyik leghíresebb ínyencsége. Drágább a kaviárnál. Ennek ellenére nem repdestem örömömben mikor megláttam mi lapul a doboz aljában. Az én szakácsművészetemre várva.

Ez egy speciális halfajta amelyik a folyóban születik, a folyóban él, de a tengerbe bemosott peték, a tengerben kelnek ki. Alig pár centisen igyekeznek vissza a folyóba, de a halászhalóban köt ki a nagyja. 

Ahelyett hogy több tonna halat megennének miután már szép nagyra megnőtt, a Kiwik inkább elfogyasszák őket giliszta nagyságúan. Állítólag több tonnát fogtak ki 3 hét alatt. De hát ezért ínyencség. Hal van mindenhol.

Általában reggelihez rántottában készítik el. Vigyázni kell mert a fűszerek nagyon könnyen elnyomjak az izét. Főleg hogy mint a kaviárnak, nem is nagyon van neki.

Ha megfelelő időben lesznek jövőben vendégeink, ígérjük nem maradnak le erről az ínycsiklandozó finomságról.

Az Első meglepő dolgok között volt amit itt tapasztaltunk, hogy a buszsofőrnek, nem a megszokott BKV-s modora van sőt, ha eltévedtél útbaigazít, és elmondja hogy, hol és mikor kell átaszalnod. Ami még ennél is szokatlanabb volt itt, az az hogy a buszsofőr mindenkinek köszön, és persze mindenki a buszsofőrnek, sőt ha leszálaz megköszönöd hogy volt olyan kedves és hazafuvarozott. Márthat neki nem ez a munkája :-)) Sőt itteni mércével merve egy nagy bunkó paraszt vagy ha nem köszönöd meg.

De ami a kedvenc sztorim az múlt héten történt. Rossz buszra ültem és hát a busz eltért egy másik városrészbe. De sebaj a buszsofőr letért az útról és engem hazahozott. :-)) Erre nagyon büszke vagyok azért. :-)) Ha kicsit sajnáltatom még magam lehet akár még a kapuig is elhozott volna. :-))

Múlt hétvégén Mariannékkal elmentünk a Makara Beach-re. Olyan igazi Wellingtoni időben. Zuhogó esőben indultunk fel a tetőre, de mire felértünk már gyönyörűen sütött a nap. Alig akartam hazamenni. Láttuk a második világháborús bunkereket. (Ezek már valamivel jobbak mind a Red Rocks-iak, de azért ha ezen múlt volna Új Zéland függetlensége...hát mar mindenki oroszul beszélne itt. :-) ) Na és persze a szélmalomparkot.

Visszafelé találtunk Paua-t. Ez egy gyönyörű kagyló. Elénk kék színe van, ha megpucoljak. De hat kettőt találtam, az egyik elvérzet az ecetsavban, a másik meg legyőzte a smirglipapírt. Ígyhát meg mindig nincs igazi szép Pauank. Lehet egyszerűbb a boltban venni egyet ?!