Két évi vakáció

Hát igen elérkezett a pillanat. A szomorú indexváltás pillanata. A boldog húszas éveimnek vége.

Gondoltuk ünnepeljük meg eme szomorú pillanatot. Végül is az 50 trillió dollárból amit Robitól kaptam születésnapomra, bármi telik.

Azok után hogy a tavalyi születésnapom éjszakára esett, túl nagy bulira nem is számítottunk. De hát, egy év hosszú idő... És hát nem tagadjuk eseménydús volt...

Ennyi ember a mi lakásunka még sohasem volt, bárhol is laktunk volna. Beismerem az is fontos tény ha van hol, de mint tavaly is láttuk, az ha van hol nem elég....

Mindenki itt volt aki számított, és azok akik nem voltak is, tudjuk szerettek volna itt lenni.... :-))

A buli nagyon jó lett, jobb mint gondoltam volna. De azért, nem tagadom, az áfonyás- narancsos koktélnak is szerepe volt ebben. Nem baj, ezután sem hagyjuk ki ezt a kis részletet.

A tortám volt a nap ékje. Köszönöm Baba. Gyönyörű volt.

Na, és a legjobb az egészben, talán a reggeli ébredés és a már szokásos rántotta volt. Milyen rég is voltak már azok a másnap délutánig tartó házibulik.

Köszönöm mindenkinek

Hát hogy is kezdődött pontosan... Mindenki kérdezte „ Miért pont Új Zéland?” Mi meg erre mit válaszoltunk... „Hát... azt azért mert pingvinek totyognak majd a kertünk végében...” És Robi később még megtoldott azzal, hogy Antarktiszra csak két helyről indul hajó, Chiléből és Új Zélandról. Akkor ezt mi még nem is gondoltuk olyan komolyan, de azért nem bántuk volna... Na, de az a helyzet úgy néz ki ha nem megy Mohamed a hegyhez akkor jön a hegy Mohamedhez..

Mikor hallottuk, hogy itt van egy Császárpingvin tőlünk 20 perc autókázásra olyan hihetetlennek tűnt. Gondoltuk másnapra már hazaindul, mit is csinálna itt annyit...

Aztán nem ment el, és Leviék mesélték ők már látták, készítettek is pár nagyon szép képet. Gondoltam jó ha van valakinek olyan munkahelye, hogy napközben mehet pingvinlesbe...

 Aztán Péntek reggelre már Robi is úgy gondolta, neki is van olyan munkahelye... megnézi hol is van az a pingvin, szombaton majd kimegyünk együtt is...

De mire ö kiért, már vitte is a mentő, egy hűtőládabán szegény Happy Feetet. Bezabált a homokból. Hogy lehet egy pingvin olyan buta... Nem érzi nem hó íze van a homoknak?!

Így én lemaradtam az Antarktiszi élményről, soha többet nem látom majd Happy Feetet, maximum a Wellingtoni állatkert lábadozójában.

Kimosták szegénykének a gyomrát, de nem akárki, nem is állatorvos hanem Wellington egyik leghíresebb Belgyógyásza. Aki persze önként vállalkozott, vitte is magával a kórház felszerelését, meg a saját asszisztenseit. Miért is csodálkozna ezen bárki is...

Én is jelentkeztem volna önként kár gyógyszerészekre ilyenkor soha sincs szükség...

A királynő alattvalójaként szinte kötelező megünnepelni őfelsége születésnapját. Habár kérdem én, melyik halandónak esik a születésnapja minden évben június első szombatjára. Na de mindegy mi nem vitatkozunk inkább örvendünk a szabadnapnak és a hosszú hétvégének.

Valahogy addig addig szervezgettünk, tervezgettünk amíg megint a Tararuan kötöttünk ki. Igaz egy másik oldalán, de mégis ugyanaz a hegy...De mit csináljunk ha ez van a legközelebb...

A szombat bekés kertészkedéssel telt, eltettük a kertet telire, elveztük a napsutest, és gondolkodtunk miért is nem indultunk el hamarabb...

Vasárnap reggel zuhogó esőre ébredtünk, meg reménykedtünk az agyban hogy az időre való tekintettel a többiek majd lemondjak a túrat, de nem jött össze, ki kellett bújni az agyból és elindulni. Szokásunkhoz híven késtünk, na de csak egy fél órát :-)) Meg szerencse Robi kihisztizte jó idejében induljunk :-))

Mikor elindultunk az idő még egész jó volt, a nap is sütött kicsit. Hiába elég csak elmenni Wellingtonból máris süt a nap...

Na de ahogy haladtunk felfelé egyre jobban kezdett sötétedni, majd, csepergett, majd esett, a legeslegvégére zuhogott mintha dézsából öntötték volna. Még szerencse voltak nálunk gyorsabb turisták, akik befutotték a menedékházat, nem is beszélve a hátizsákban lapuló finom forralt bor nyersanyagokról... no meg a kacsazsír...

A csúcs megmászása elmaradt inkább a menedékházból bámultuk a hulló esőt, de szép is lett volna ha havazik az eső helyett, végül is tél van....

Másnap reggel rossz volt belebújni a vizes bakancsba, de egy kis idő után elfelejted, és a nap is kisütött, csak ámultunk milyen szép volt az erdő ahol feljöttünk, bezzeg az esőben nem sokat nézelődtünk.

A kirándulást egy Greytowni finom kávéval koronáztuk meg, megint. Úgy látszik ez szokássá válik már...

Gondoltuk kihasználjuk az ősz utolsó sugarait és elmegyünk kicsit kirándulni. Elővettük a térképet és kiválasztottuk a keleti parton Napier alatt a még megmaradt fel nem fedezett pár beach-et. Így Pahaoa lett a cél. Útközben még negáltunk Martinborough-ban uzsonnázni.

Martinborough Új Zéland egyik bortermő vidéke. Pinot noirt termelnek itt. Amúgy Martinborough egy nagyon kis falu, de egy nagyon szép kis babás központja van. Teli s teli kocsmákkal. Így hogy a borkóstolás, nyaralás ideje lejárt, eléggé kihaltnak tűnt, de remélem visszajövünk még a jövő nyár végén.

Pahaoa-ra eljutni élménydúsabb volt mint gondoltuk volna. Az aszfaltnak egyszer csak vége lett és az út egy poros földúton kanyargott hosszú kilométereken áty, a birkák békésen legeltek körülöttünk, érdekesen nem voltak kerítések. De aztán láttunk egy táblát hogy a hely tele van kandi kamerával és ha vadászni próbálsz, valószínűleg a farmer vasvillára hány :-))

A földút végén a patak partján sétáltunk tovább. Emberek nem igazán járnak errefelé, így sok sok madárral lehet találkozni.

Az Új Zélandi kacsával, persze nem a patak partján mint egy rendes kacsához illene, hanem a domboldalban, de ezen már nem lepődünk meg. :-)), pár kanadai vad lúddal, de a nap fénypontja a sok kis rikító kék jégmadár.

A Glendhu rocks, sok sok lapos kő egymásba ragasztva. Ennyi sima vékony, lapos követ mint itt, nem láttunk még sehol.

Húsvét vasárnapján nem vártuk meg a nyuszi érkezését még előtte elindultunk Levinbe. Még szerencse Robinnal megbeszéltük a találkát mert, tuti nem kelünk fel reggel fél hatkor másképp. :-))

Igyekezni kellett mert a ballonok hétkor indultak a tó partján. Verseny volt. Egy fa hajót kellett maguk után húzniuk a tó felszínen, akinek a hajója legtovább bírta a tó tetején az volt a nyertes.

Sajnos a korai felkelés nem járt sok sikerrel, (meg korábban kellett volna kelni :-)) ), mivel a benzin kutas néni hál'istennek elirányított a jó irányba így csak 8 körül érkeztünk meg a ballonos helyre. Végül is a jobb oldal nézőpont kérdése, attól függ melyik irányból vezetsz :-))

De így is láttuk az utolsó két ballont felszállni és a sok sok többit a levegőben. Nagyon szépek, de én tuti nem ülnek be egy ilyen bevásárló kosárba... Viszont gyönyörködni megyünk még és következőkor már az utat is tudjuk :-))

Húsvét, most már másodszor itt a világ végén.. azaz „There down below”.

Mit is mondjak a Húsvét, a tavasz, a termékenység a megújulás ünnepe. Nehéz erről az ősszel megemlékezni, főleg ha már minden virág elhervadt a kertben. Mert hát ők ám tudják, még itt is! A tél jön, nem a nyár. Kíváncsi is lennék honnan. Otthon megcsípi a dér a fákat és lehullatják a leveleiket, itt fagy még télen sincs, nemhogy ősszel, de a fák szépen elsárgulnak, elhullatják leveleiket, várják a telet...

Mi így, hát egyet gondoltunk, becsomagoltunk a hátizsákba, hagytuk a mindenféle erőltetett húsvéti készülődést és elmentünk kirándulni. Most az eccer nem is egyedül...

Taranaki, Tongariro, Taranaki, stb Nem volt nehéz a választás oda mentünk ahol nem esik az eső. :-))

Csütörtök este munka után indultunk, reggel korán már a sátorban ébredtünk.

Szép volt az út felfelé, lassan fel is értünk. Igaz párszor már majdnem feladtuk, főleg hogy a végén már négykézláb kellett másznunk.

Fenn viszont várt ránk a gyönyörű kilátás. A nyáron reméljük megcsináljuk majd az egész crossing-ot. Ez az útnak a legnehezebb része innen már csak a gerincen kell menni.

Eléggé fújt fenn a szel, így végig a menedékházban töltöttük a napot, ittuk a meleg teat, ettük a nudlest, és ment a BANG! Éjszaka összebujtunk és már itt is volta reggel, indulhattunk hazafelé.

Lefelé is gyönyörű időnk volt, végig sütött a nap. Ennek ellenére mindenki kidőlt, igazi kincsnek bizonyult a kocsiban felejtett chips és salsa!

Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek.

Ilyen lett a kertecském a nyár végére. Szebb mint gondoltam volna. :-))

Ha meleg van és süt a nap, mi is a legjobb program amit az ember csinalhat?! Hát kimegy az erdőbe a barátokkal és megsüti a meccsit, kolbászt húst amit hozott magával.

Ez végül is egy egyszerű dolog, minden rendes élelmiszer üzlet árul nyers miciet, jó kolbászt, finom húst, tüzet rakni bármelyik erdő szélén lehet, fa az van az erdőben mi kell ennél több....

Igen ám de a világ végén az élet nem ilyen eccerű...

Először is be kell szerezni egy grill-t, mert hát tüzet rakni nem szabad az erdőben még erdőtűz lesz a sütögetés eredménye.

Na, és a grill sem lehet akármilyen mert hát az ember nem azért vonul ki az udvarra hogy az étel ugyan olyan ízű legyen mint a konyhában. De úgy tűnik a Kiwik erre még nem jöttek rá, minden sütő gázos. Na de sikerült azért megvenni az utolsó darab alkalmas grill sütőt is.

De most kezdődik ám a nagyja...a recept, az megvan sógortól mar egy ideje... a hús, na ez még egy érdekes, de van Halal mészáros, azokkal lehet mindig egyezkedni, már tudjuk Németországból, el is készítik rendelésre a nyersanyagot.

Román magyar angol szótár segítségével ki is derül mi minden fűszer jár bele, és kezdődhet az igazi buli, gyúrjuk, hűtjük, gyúrjuk, hűtjük 3 napig....

Hogy azon eddig sohasem gondolkoztam el mi munka van egy ilyen kis kolbászban, de nem számít az eredmény a lényeg.

Eljön a szombat délutáni is, innen a Robié a kihívás, tűzet rakni, megsütni a munkám eredményét.. A tűz rakassál nincs is gond főleg hogy már előző nap megvettük a spéci manuka fát, így legalább „made in New Zeland with manuka flawour...” -al is dicsekedhetünk, de kiderül a sütés nem is olyan eccerű... Az első rend odaég, a második nyers, de a végen mindenki megnyalja mind a tíz ujját. Lesz még hozzá folytatás!

Na így készül a mici a világ végén.

Boldog nőnapot kívánok mindenkinek.

Az Art Deco fesztiválról sok szépet és jót halottunk, de mikor arra került sor embereket toborozzunk

Van aki dolgozik, van aki tanul, van aki inkabb Queen Elisabetet nez... Gondoltuk és akkor mi, elmegyünk egyedül. Fürdünk legalább egyet az Oceánba és elbúcsúztatjuk a nyarat.

Még szerencse nem engedtük magunkat lebeszélni! A fürdés még eszünkbe sem jutott, volt annál jobb program :-)) habár nálam ritkán van ilyen :-) Szóval igen is nagyon nagyon nagy buli volt.

Életemben nem láttam még ekkora maszkabált, de el sem tudtam képzelni képes egy egész város beöltözni, áttávozni. Ez a Napier ,ás volt, mint amilyennek pár hónappal ezelőtt láttuk.

Jövőre lemegyünk az egész hétre és reméljük sokan leszünk és minden éjjel reggelig bulizunk. :-)))

Az Art deco fesztivál a Napieri 1931-es földrengés szomorú emlékére épül. Összedőlt az egész város és mikor újraépítettek az Art deco szellemeben újult meg. (kicsit megnyugtat 80 évente van ilyen földrengés)

A fesztivál igazából arról szól a város visszaváltozik 80 évvel ezelőtti énjébe. Mindenki, de mindenki beöltözik, úgy mint nagyanyáink idején, cikáznak a régi autók, az utcán szól a jazz. Nappal mennek a dámák és urak piknikelni éjjel meg tombol az utcabál. Természetesen bálhoz illő öltözékben.

Program az van bőven, unatkozni senki nem fog. Maximum kissé falusinak érzed magad ha nem vagy elég előkelően felöltözve.

The first winter storm of the year hit Wellington this weekend bring heavy rain and strong winds.

Temperatures in the capital are expected to reach 14degC today, with the Met Service advising residents to wear three layers of clothing and a waterproof jacket.

The forecast for the capital is for persistent rain with southerly winds and gusts of up to 50kmh.

Phyllis   #2   02:45 pm Mar 06 2011

14 degrees and 50kph winds so wrap up Wellingtonians! Why? Have they suddenly become so delicate that this type of weather would be too much for them? The Wellies I know wont need 3 layers of woollies + a jacket, & a 50kph wind is likely to only seem like a light breeze to them. Come orf it mate!

http://www.stuff.co.nz/dominion-post/news/4737217/Winter-blast-hits-Wellington

Rossz pénz nem vész el alapon, mi igenis jól vagyunk. Főleg, hogy a földrengés 500 km-re volt innen. Itt még csak nem is érződött.

De azért jól esik mindenki aggodik. :-))

Most egy éve lépünk be Új Zélandra, azaz egy évesek lettünk!

Wai-O-Tapu Thermal Wonderland, egy erős geotermikus aktivitású terület. Több kisebb nagyobb gejzírje van, és mindenhol fortyog a meleg víz. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a fortyogó vizek a szivárvány minden színében pompáznak. Fekete, narancs, citromsárga, rikító zöld stb. Nem csoda a Maorik szentként tisztelik ezt a helyet.

Itt most már másodszor jártam. Robival voltam itt először, mikor vízumot érvényesíteni voltunk Zélandon.

De akkor tavasz volt, a sok téli eső után. És hát most láttam a különbséget. A sok eső, van ahol hasznos is lehet. Minden kő nedves volt, és ez előhozta a gyönyörű színeket. Most így a nyár közepén minden ki volt száradva. Mintha egy másik világban jártam volna. Nem mondom így is nagyon szép volt, de akkor meg szebb. Szóval ha valaki készül Wai-o-tapura mindenképpen tavasszal vagy télen menjen.

Mindenképpen a pezsgő medence ( a narancssárga) és az ördög fürdője nagy élmény meg így nyáron is.

Ha az ember egy jó kis Maori kulturális tapasztalatot akar, a legjobb módja elmenni Rotoruába egy Hangi ebédre.

Ez általában egy kis zenés táncos bemutatót jelent egy finom vacsorával befejetve. Különbözö helyi családok versenyeznek egymással, csak választani tudj hova akarsz elmenni.... Mi a kenusat választottuk.

Maga a hongi a föld alatt forró kövön sült kaját jelent. Habár én gyanítom 300 ember részére nem a föld alatt főztek. De hát az ember behunyja a szemét és elhiszi.

Ami igazán érdekes az a show. Van zene tánc, ének, haka Maori férfiak hagyományos tánca)...stb Az egész olyan mint egy kis színház ahol nem profik játszanak. Mindenkinek ajánlom ha erre jár.

 Újból visszamentünk Abel Tasmánba, de most a part másik végébe. Megtaláltuk a legszebb „Beach”-et. Mivel a másik végéből indulnak a mindenféle turista hajók, itt szinte senki nincs. Mész egy és fél órát az erdőben és egy hatalmas partra jutsz ki ahol senki nincsen. Jól van na, néha lézeng egy két ember, de elvesznek a nagy hosszú aranyszínű parton. Homokosnak nem igazán mondható, még annyira sem mint a másik végében. Ez is lehet az oka annak olyan kevés az ember?! De hát, kihagyom a homokozást egy kis „privat beach” kedvért. 

Mikor odaértünk majd kiugrott a szívünk örömünkben azt hittük pingvinek vannak a parton. Nagy vigyázva lopóztunk a part végébe, és hát nagy csalódásunkra csak négy kormorán szárítkozott. De nem voltak túl szégyenlősek, végignézték hogyan fürdünk. 

Útközben hazafelé, léptén nyomon belebotlottunk valamilyen madárba. Láttunk pinty mamát kis csibékkel elszaladni az erdő sűrűjébe, meg fantailt, meg.... De az este sztárja mégiscsak a Weka. Ez egy másik Uj Zélandi röpképtelen madár. De valamivel ügyesebb mint a Kiwi mert nem fenyegeti kihalás. Mégiscsak lehet ügyesen is csinálni...

A köpet túra azért köpet túra, mert az embernek köpnie kell ha csak rágondol. Vagyis nemcsak, mert a helzet bucsú köpetnek hivják (Farewell spit). De a családom, nem igazán akarja megbocsájtani hogy legyalogoltak Brassótól Szentgyörgyig és a sok madárból csak hitegetés lett.

A farewell spiten van vagy összesen 80 fajta madár. Ki hagyna ki egy ilyet. Gondoltuk kimegyünk, elindulunk és addig megyünk míg meglátjuk a madarakat. Egyetlen egy kis gond volt csak, éspedig hogy a madarak a 60 km hosszú „köpet” légvégeben vannak. Na és a dagály is egy fontos tényező. Mart hát én sokféleképpen képzeltem el a „nagy a dagály „ fogalmát, de arra semmiképpen sem gondoltam a tenger eltűnik a látóhatárról. Pik puk és kész nincs többet... A madarak pedig hol halásznak? hát a tenger szélén a látóhatáron kívül. Ez mondjuk egy fontos szempont, a kirándulás helyes megtervezéséhez. Dagálykor kell odamenni, nem mint mi. :-))

Mi csak mentünk mentünk, és sehol egy madarat sem láttunk. Ami mondjuk nem igaz, reggel korán egy rajt, de később az is elment oda ahova a tenger is.

Mindenesetre nagy élmény volt látni hogy jön vissza a víz. A dagály szemmel követhető volt. A tenger elkezdett folyni, mint egy folyam felénk. Félelmetes.

De a nap csúcspontja úgyis a homoksivatag volt. Minek menni Dubaiba, meg Egziptomba. Van itt is homokdűne, és ha kicsit eltéved az ember oda ahova tilos menni, akkor meg csúszkálni is lehet rajta. :-)) Szerintem akkor is ez volt a legszebb Deli szigeti nap. :-))

A Te Waikoropupu Spring világ egyik legtisztább forrása. Hogy a legtisztább-e azt nem tudom de mindenesetre kristálytiszta és a hozama elképesztő. A biológia órán tanult csermely, és patak fogalmát teljesen kihagyja és egyből folyóként hömpölyög ki a víz a forrásból.

Nemhogy inni, de még hozzáérni sem szabad. De hát mondhatod ezt a buta turistáknak...A mi kezünkön biztos nincsen Didimo....

A homok mindenhol más de többnyire aranyszínű és darabos. De éppen ezért a

Egy több napos túra út visz végig a parton. Egyszer reméljük mi is végigmegyünk rajta. :-))

Sétálgatsz a huvös erdőn át és ha kedved van megállsz egy kis eccerú, de nagyszerű „privat beache”-n fürdeni. Robi szerint ez már majdnem olyan mint Seychelles. :-))

Átrepülni a Déli szigetre egy kis 12 személyes repülővel nagy élmény.

A sokat emlegetett Wellingtoni helico tur, lehet most már örökké kimarad. Ha megyünk is helico turra az nem Wellington lesz.

Szerencsénkre szép idő volt és végig gyönyörű kilátásunk volt. A repülő út kicsit „bumpy” volt, de egy ilyen kis géptől mit is várhatsz el, főleg itt Wellingtonban. :-))

De a legfurcsább a tinédzser pilóta lány volt... Ja, és egy tipp a fiuknak, egyvalaki ülhet a pilóta mellett a műszerek előtt. De ha mi is ott leszünk az a Robi helye. :-))

Merthát a Karácsony meleg és napos, mi sem hagyhattuk ki a fürdést. :-))

Gondoltuk ha elég messze megyünk a pingvinektől akkor talán még fürdeni is lehet. Vagyis inkább élvezet... Mert fürdeni végül is mindenhol lehet. Az igazi Kiwiknek ez nem is gond, de hát mi még nem vagyunk felkészülve pingvinekkel fürdeni, ahhoz még edzeni kell a jeges vízben....

Az első állomás az Ocean Beach volt. Gyönyörű, hely de a víz gondoltuk még nem tökéletes, olyan 18C lehetett. Így autókáztunk még egy kicsit felfelé Mahiára. Itt a víz már valamivel jobb volt, sőt a nagy hullámoknak köszönhetően felfedeztünk egy új hobbit, a szörfözést. Következőkor veszünk jobb deszkát is. :-))

De a kirándulás csúcsa csak az erdő közepi tó a Waikareamoana volt. Hiába kutyából nem lesz szalonna és mi erdei gyerekekként nőttünk fel, nem tengerpartiak ként. Mindenkinek haza húz a szíve, de azért fürdeni is szeretünk. :-))

Reggel korán indultunk. A dagályhoz kellett igazítani a túrát. És hát szerencsétlenségünkre épp reggel 10-kor tetőzőt.

Így 6-kor keltünk és hát elég szomorúan nyugtáztuk hogy esik az eső. Pedig Napier nem az esős napjairól híres. Így jártunk gondoltuk. Mi akkor sem adjuk fel.

És hát bár az eső egyre erősödött mi mégis haladtunk a kitűzött cél felé. Aztán csodák csodája, fél órával a Gannet (szula) telep előtt kisütött a nap. Visszafordultunk és láttuk Napierben zuhog. Vajon csak a mi kedvünkért tisztult ki e talpalatnyi föld?

A ganettek nagy meglepetés volt. Ilyen szép madarakat még nem láttunk. Nagyok és szépek és kecsesek. És imádják egymást. Én is gannet szeretőt szeretnék. :-)) A csaj kotlik a tojáson, és amikor hazajön a fiú a halászatból kitörő örömmel üdvözlik egymást. Összedugják a csőrüket olyan mintha csókolóznának.

A kicsik miután kikelnek a tojásból a fészekben ülnek tinédzser korukig, majd kiugornak a fészekből és az első röptuk Ausztráliába visz, át a Tasmán tengeren. Nem hiába hívják őket ausztráliai szulának. Érzik hol vannak a gyökereik, oda húz a szívük, de költeni azért visszajönnek ha benő a fejük lágya, úgy 5 év múlva. :-))

Mt Bruce arról híres oda járnak a Kakák sajtot és mogyorót ebédelni. Aludni Karoriban a madár rezervátumban alusznak, mert a kerítés biztonságot nyújt, de ebédidőben átruccannak a 100 km-re levő Mount Brucera csemegézni. Minden nap jönnek, de a számuk attól függ hány sas ólálkodik a környéken. Ha sok az „ellenség” lemondanak a csemegéről és maradnak otthon Karoriban az odalátogató turisták örömére.

A Kaka Új Zéland második legnagyobb papagája a Kea után. És itt a bizonyíték nincsenek univerzális ősnyelvből ránk maradt szavak, a kakárol a Maoriknak egy papagáj jut eszükbe. :-)))